Valami új kezdete

Aki rápillant néha az oldalamra, annak feltűnhetett, hogy hanyagoltam az írást. Régóta érlelődik bennem a gondolat, hogy befejezzem a blog vezetését, és valami újba kezdjek. Világszemléletünk gyökeresen megváltozott és ennek az új “én”-nek a gondolatai merőben eltérnek korábbi érzéseimtől, elveimtől, attól, ahogy a világot szemléltem, ahogy abban a helyemet láttam.
Úgy érzem, a blog “elvégezte” azt a feladatát, amiért létrejött: beszámolt az első évekről, sőt, tovább is íródott, hiszen Ajsa és Csenge épp holnap lesz 9 éves. Tervezem, hogy lányaim egy későbbi születésnapjára átadjam nekik életük első pár évének történetét kinyomtatott, beszerkesztett formátumban.

Haladunk egy úton, mely göröngyös, nehezen járható, de egyre többen állnak rá erre a szűk kis ösvényre. Ők azok, akik belső iránytűjüket követve élik életüket. Nem egyszerű, ez tény. Lehet, hogy kis idő múlva újrakezdem az írást, de már máshol.  Újra írni fogok, ha itt az ideje, de ezt első lépésként fénykép nélkül, arc nélkül, más oldalon kezdem majd…a téma miatt így látom szerencsésebbnek. Nem mondok semmi véglegeset, de egyelőre búcsúzom, aztán majd meglátjuk, mi lesz!
Köszönöm mindenkinek a jó szavakat, biztatást, amiket kaptam az elmúlt években, sok erőt és boldogságot kívánok mindenkinek:
Györgyi

A lebukás

Nem jelentkeztem rég és ennek több olyan oka van, amiről egyáltalán nem, vagy egyelőre nem szeretnék írni. Ez van, most összejönnek a dolgok, nem egyszerű szakaszánál járunk kis életünknek.
De hogy ne csak ilyen lehangoló sorokból álljon a bejegyzés, íme egy legfrissebb történet:
karácsony óta három új taggal bővült a “család”, egészen pontosan három nőstény törpehörcsöggel. A macska rendszeresen árgus szemekkel vizslatja őket ketrecükben, ám ami a legmeglepőbb, szerintem tart tőlük. Mindenesetre többször figyelmeztettem a lányokat, egyszer se hagyják nyitva a ketrec ajtaját, mert Mica elkapja őket.
Ehhez képest mit látok ma a mobilomon? Megtelt a memóriám, mert lányaim állandóan fotóznak. A képeket törölgetve egyszer csak az alábbi gyöngyszemre bukkanok, férjem szavaival “ezt hívják lebukásnak”. És már horkanok is: “Lányok mit csináltatooook?”

Végre otthon!

Utolsó bejegyzésem óta sok idő telt el. Mozgalmas és testileg-lelkileg fárasztó időszakon vagyunk túl. Házunk kulcsát két és fél nappal karácsony előtt kaptuk meg…ennyi időnk volt arra, hogy legalább egy részében otthonszerű állapotokat varázsoljunk. Az azóta eltelt időszak nagyszülői segítséggel a felújításról, pakolásról, takarításról, festésről, laminálásról, fúrás-faragásról szólt…és egy héttel ezelőtt ért véget.
De végre itt vagyunk és a ház napról napra egyre szebb. Mivel az eredeti tervek kissé másképp alakultak, beköltözés előtt nem volt lehetőségünk felújítási munkálatokat végezni. Előnye, hogy így lányaim megtapasztalhatták, miként alakul át új otthonuk lépésről lépésre.
Sok még a munka, rengeteg tervem van…és persze egy csomó dobozom padláson, garázsban, melyek kipakolásra várnak. :-) De a nehezén már túl vagyunk, most már főleg csak finomítás, “szépítkezés” van hátra, ahol kiélhetem alkotói vágyaimat.

Az első rocky verseny

És hogy ne csak az idegörlő elmúlt hetekről, hónapokról írjak: lányaim három hónapja akrobatikus rocky-ra járnak az iskolájukban. Most hétvégén kellett bemutatniuk, mit is tanultak szeptember óta és nagy lett a riadalom, mikor kiderült, hogy zsűri előtt, házi verseny keretében kerül sor az eseményre.
Megérkeztünk a helyszínre: rengeteg ember, középen a zsűri…haza akartak szaladni. :-) Kivéve Hanga, fikarcnyi izgatottságot sem vettem észre “művésznőnk” arcán, szinte már alig várta, hogy táncolhasson. :-)
Aki már látott akrobatikus rock and roll-t, azt tudja, mennyire kemény tánc: gyors, pontos és erős fizikai állóképességet igénylő elemekkel tűzdelt. Lányok otthon titkolták a koreográfiát, az órákat nem láthattam, így a haladó fellépők feszes, pontos táncát nézve igencsak megszeppentünk férjemmel. Hú, itt nagyon profi mindenki…
Egyszer csak bökdösni kezd: “Ott hátul gyakorolnak az edzővel…nézd már, ügyesek!…és gyorsak!…és egyszerre csinálják! :-)
Majd jön a következő meglepetés: nem a teljes csoport (9-10 fő) áll ki egyszerre a zsűri elé (még ez a verzió is félelmetes) hanem szétszabdalják őket kiscsoportokra és ők hárman egyedül mérettetnek meg! Szétizgultam magam az órákig tartó várakozás alatt, mintha csak nekem kellett volna kiállnom az elé a temérdek ember elé. De nagyon ügyesek voltak és bátrak, és a végén a “túl vagyok rajta” boldog megkönnyebbülésével arcukon álltak éremmel a nyakukban a fényképezőgép elé.

Két otthon között félúton

Ég a harmadik gyertya az adventi koszorún. Soha nem lobbantak még lángra ilyen gyorsan. Soha nem volt még ennyire frusztráló, hogy közeledünk karácsony felé.

Két héttel ezelőtt kiköltöztünk a lakásból. Nem hittem volna, hogy átmeneti albérletünkben egy hétnél több időt töltünk. Új otthonunktól már csak annyi választott el, hogy szeretett Magyar Államkincstárunk – melynek nem felejtjük az elmúlt hónapokat – visszautalja számunkra a bankszámláján letétbe helyezett szocpol összeget. És ki hinné, hogy egy egyszerű utalás heteket vehet igénybe? Ugyanis mereven ragaszkodunk a merev határidőkhöz: 2 hétig határozatot hoznak…15 napig lehet fellebbezni a nagy nehezen meghozott határozatuk ellen…újabb 8 nap azzal telik el, hogy az összeg felszabadításáról döntő borzalmasan rugalmatlan és rideg személyes ügyintézőnk visszakapja a postázóról a papírt, hogy kiment a levelük a Földhivatalhoz…majd újabb keserves napok, amikor ügyünk a központból megérkezik a Hold utcába, ahonnan a végleges kifizetés megtörténik. És ez csak az utolsó, “leggördülékenyebb” szakasza az Államkincstárral folytatott hónapokig tartó procedúrának. Egy szimpla utalás…

Naponta többször nézem az egyenleget a csodára várva, újra és újra abban reménykedve, hogy a pénz átjött, utalom tovább és végre költözhetünk új otthonunkba.  Majd egyre reménytelenebbül és elkeseredettebben nyitom meg bankunk honlapját – a karácsony közeledik, egyre több gyertya ég a koszorún és még mindig fogalmunk sincs róla, hol töltjük az ünnepeket.

Két hete élünk albérletben, két hete öltözünk dobozokból és zacskókból. Természetesen az események nemcsak minket keserítenek el: három lányunk hetekkel ezelőtt elindult az iskolába otthonukból, de haza már nem oda tértek vissza. December elseje, hétfő, az első nap, mikor átmeneti szálláshelyünkre érkeznek “haza” a suliból. Ömlik az eső egész nap, az időjárás a hangulatunkkal megegyező. Sírnak, hogy látogassuk meg előző lakásunkat. Zuhog az eső, arrafelé fordulunk a kocsival, lassítunk a lakópark elől, “Apa dudálj!”, majd kikiabálnak az autóból: “Szia ház!”. Ajsa megszólal: “Az időjárás is azért ilyen szomorú apa, mert mi is szomorúak vagyunk.”

Azóta  minden nap iskola után a régi lakás felé kell fordulni és megismételni az előző rituálét…jó lenne már a saját bútoraink között, a saját otthonunkban élni.
Az első héten mindenki hiperérzékeny: vagy veszekednek, vagy sírnak…de azt folyamatosan. Naponta többször az egyenleget lesem, minden ettől az utalástól függ. És nincs még itt…és nincs itt…és eltelt egy újabb hét. Majd még egy hét…az államkincstáros ügyintézőt nem izgatja a helyzet, pedig már ő is elismeri, hogy extra hosszúra nyúlt az ügyünk: “Engem ez nem érdekel, se a három gyerek, se a karácsony”. Kedves hölgy. Néha a kollégája veszi fel a telefont, ő segít, amiben tud.Sose gondoltam volna, hogy egy  férfi jobban átérzi majd ügyünket, mint egy nő.

Ajsa és Csenge azonnal lereagálja a környezetüket: Ajsa fizikai tünetekkel, Csenge viselkedésbeli változással. Mivel Ajsa tünetei szembeötlőbbek – erről szólt egy évvel ezelőtti bejegyzésem – , a figyelem rá összpontosult, sajnos Csenge kárára. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, mikor fogadóórán mindkét tanár álláspontja az volt, hogy érzelmileg, lelkileg Csenge a súlyosabb eset, szerintük Ajsával nincs e téren semmi gond. Nem is értik, miért ő járt a Nevelési Tanácsadóba pszichológushoz, mikor inkább a testvérének lenne erre szüksége. De erről és az iskoláról majd még írok később részletesebben.

Az elmúlt egy évben megtapasztalhattam, milyen összefüggésben áll egymással az érzelmi állapot és testünk működése. Hogyan jelez a test, ha kimozdulunk nyugalmi helyzetünkből. Így már nem is igen lepődtem meg azon, hogy a lakás pakolása, dobozolása közben lebetegedtem. Évek óta nem voltam ilyen rosszul. Azóta sem tudtam még teljesen kijönni belőle. És persze az sem lepett meg, hogy Ajsa azonnal visszatükrözte lelkiállapotomat és ő is követett az úton. “Régi fejemmel” gondolkodva biztos bosszantott volna, hogy “nem igaz, hogy ez a gyerek pont a költözés hetén lesz beteg és nem megy iskolába, mikor a legtöbb dolgom van”. Így csak rezignáltan tudomásul vettem: ez van, ez így logikus, így természetes, elfogadom, így kell dobozolni, költözni.  Ő volt az, aki nem bírta elfogadni a költözés tényét. Két testvérét látszólag nem hatotta meg a dolog, Ajsa viszont többször kifakadt: “Miért kell elköltöznünk, nem is igaz, hogy kicsi a lakás, én elférek, pakolj ki mindent a dobozokból!”. Ugyanez folytatódott az albérletben is. Így azt is természetes folyamatként kezelem, hogy Ajsa azóta sem mászik ki a betegségből. Tudom, hogy ez az állapot addig áll fenn, míg a saját otthonunkban nem élünk a saját bútoraink és tárgyaink között. És vissza nem áll a nyugalmi helyzet.

“Lányok, már csak ezen a héten van suli és kezdődik a tél szünet!” Semmi válasz. “Nemsokára itt a karácsony!” Semmi. Egy “reakciót” mégis kapok: Ajsa ma nem megy iskolába, fáj a füle. Értem. Elfogadom. Természetes módszereimmel kezelem. Költöznénk már végre!

De hogy írjak valami pozitívat is: ennyire még nem örültünk szombati munkanapnak, mint amilyen a mostani volt. Ígérték csütörtökre az utalást – nem történt meg. Ígérték péntekre – óránként kérdezem le az egyenleget, hív az eladónk, mi van már, ő hogy készüljön, ő hol tölti majd a karácsonyt, egyenleg változatlan. De itt van még a szombat! És lőn, várva várt szocpol összege megérkezik. Utalom tovább, ház kifizetve.
Korábban úgy volt, innentől kezdve 1-2 nap és eladónk eladója kiköltözik,  mindenki mozdulhat egy ingatlannal tovább. Na persze az elmúlt időszakban megtapasztalhattuk, hogy – férjem szavaival – : “az igazság a körülményekhez képest rugalmasan változik”. Így az 1-2 nap az 1-2 hetet jelent és nem a két héttel ezelőtti állapothoz képest, hanem a mai naptól számolva. A héten eldől minden. Várok. Ennyit tudok csinálni már csak egy ideje. Advent idén nálunk valóban a várakozásról szól.

Repülő tündér karácsonyra?

Tavaly karácsonykor igencsak megjártam az egyik játékkal, ezért írok most róla pár sort, mert úgy látom, ismét hirdetnek valami hasonlót a tv-ben.
Bármennyire is tisztában van vele családunk minden tagja, hogy a reklámok – hogy is fogalmazzak finoman – nem a valóságot mutatják be, karácsony tájékán a Jézuskának szorgalmasan körmölt levelek értelemszerűen azokat a játékokat tartalmazzák, amelyek forgalmazóinak volt elég pénze arra, hogy a Minimax meséi között lévő szüneteket megtömjék reklámjaikkal.
Minimaxot csak a reggeli ébredés ideje alatt néznek lányaim, suli után nem is fér már bele több a napba, inkább a netről kapcsolunk be online rajzfilmeket, de ez a reggeli adag a maga reklámjaival épp elég arra, hogy minden aktuális “sztárjátékról” értesülhessenek. Természetesen meg lehet azt tenni, hogy  míg a kívánságlista Digibirds – öktől és Miss Muffin-októl, beszélő-barkóbázó tigrises társasjátéktól hemzseg, addig a fa alatt majd néptáncos szoknya, könyvek és jó meleg pizsamák várják őket…de tudjuk jól, hogy karácsonykor nem a praktikus dolgok érdeklik a gyerekeket és ez így van jól.

A tavalyi reklámdömpig egyik meghatározó eleme volt a Libbenő Sziromtündér az alábbi videóval: https://www.youtube.com/watch?v=dDdSZJuIMV4

Na kérem, hatalmas csalódás volt: irányíthatatlan, a reklámban bemutatott könnyedség egész egyszerűen nem igaz, ezt másképp nehéz megfogalmazni, a reklám megtéveszti a fogyasztókat. Nincs akkora méretű szoba, melyben játszani lehetne vele, pár másodpercen belül a baba májusi cserebogár módjára nekicsapódik a falnak, szekrénynek, majd a földön vergődik tovább. A gyerekek féltek tőle.
Mindig utánaolvasok a neten más vásárlók véleményének, mielőtt vennék valamit, de ez esetben nem volt még senkinek sem tapasztalata a játékról.
És ami a legszebb az egészben: kb. tíz használat után nem működött többé. Egyszerűen nem indult el.

Íme néhány hozzászólás más vásárlóktól a netről:  “Szoval nem csak a milyenk ilyen sz@r..
Hát igen a reklámban sokkal egyszerűbbnek tünt a működése..”
“Ja,töltésnél is összevissza villog meg magàtól elalszik. Kb. 4x felrepül, az első lehetőségnek nekivágódik,leesik és 5x már nem bír kirepülni sem. Nagy csalódàs szegény gyereknek pedig úgy várta! Hozzá se nyúl mert fél tőle.”
“Nektek se úgy működik ahogy kéne? Én most készülök visszavinni. Teljesen irànyìthatatlan. Vagy hibás vagy átverés de akkor a fogyasztóvédelemhez fordulok az tuti.”
“Karácsonyra kapta a lányom a nagyszüleitől. Nekünk sem működik. Kb. egyszer-kétszer sikerült az elején repülnie, aztán kampec. Csak a töltőben pörög.”

A legszebb a történetben, hogy utólag kiderült, azért nem működik többé, mert lemerült. Hat ceruzaelemmel működik, de ha lemerül – mert mondjuk a gyerek bekapcsolva felejtette – többé nem lehet feltölteni az aksiját?! Ez volt garanciális reklamásálásom során a kapott válasz. Egy darabig elvitatkoztam azon, hogy kissé abszurd, ha egy 12.000 ft-os elemmel működő játék hogy tud úgy lemerülni, hogy többé nem működik… és ez ő szerintük nem garanciális hiba. És nagyon sajnálják. De persze erre vonatkozó figyelmeztetés a használati útmutatón nem olvasható.

Egy másik oldalon  látható volt, hogy a reklamálók levásárolhatták a terméket, de ahonnan én rendeltem, erre először nem voltak hajlandóak. Végül addig telefonálgattam, míg levásároltam én is. Én is tisztában vagyok vele, hogy miről szólnak a reklámok – de ez a játék az első, amelynek működése a valóságban TELJESEN eltér a reklámban bemutatott állapottól. Más gyermekeknek szánt termékeknél azért nagyjából azt kapja az ember, amire számított.

Mindezt csak azért írom le, mert az idei tv-ben látható repülő baba igaz más néven fut, de reklámja nem sokban tér el a tavalyitól. Igaz most olcsóbban, feleannyiért árulják, de erős kételyeim vannak, hogy azok a bizonyos könnyed mozdulatok nem igazán állják meg a helyüket: https://www.youtube.com/watch?v=a_zZRIn-qnE
Egyszóval, ha valaki idáig azon gondolkodott, ezzel lepné meg kislányát karácsonykor, saját tapasztalataim alapján nem ajánlom a hasonló típusú, különböző nevekkel ellátott játékokat.

 

Gyermekeink szervezetének felkészítése az őszi-téli hónapokra

Mivel ismét itt a hideg és közeledünk a tél felé, írok egy kis összefoglalót a megelőző praktikákról. Csak címszavakban, mert korábban már többször írtam róla, de legyen meg aktuálisan ismét egy helyen, milyen természetes módszerekkel erősíthetjük meg gyermekeink immunrendszerét az őszi-téli időszak idején:

Csipkebogyó tea mézzel (C vitamin bevitel): én személy szerint a természetes forrásra esküszöm, nem C-vitamin tablettákat vásárolok, főleg, ha többezer forintot kérnek el értük, mert csak  és kizárólag az használ…
A csipkebogyó C-vitamin tartalma tízszer nagyobb a citroménál, cikk a növény jótékony hatásáról az alábbi linken olvasható: http://www.hazipatika.com/gyogynovenytar/csipkebogyo_gyepurozsa/51

D-vitamin: Mi konkrétan Vigantol olajat használunk, ezt biztos mindenki ismeri, hisz kötelezően adni kellett az első évben a csecsemőknek. A mai napig kevesen tudják, de szerencsére egyre szélesebb körben ismerik fel és hangoztatják, hogy a D-vitamin mennyire fontos immunrendszerünk megerősítése érdekében. Különösen ajánlott őszi-téli időszakban gyermekek számára, íme egy legfrissebb cikk a témában: m.origo.hu/egeszseg/20141015-gyerekeknel-kulonosen-fontos-a-d-vitamin-potlasa.html
Az csak az elszomorító, hogy ezeket az információkat évek, évtizedek óta állítják hazai szakemberek, és olvashatóak is bizonyos honlapokon, de amíg az Origo-hoz, Index-hez hasonló nagyobb oldalak nem hozzák le és nem mondják be az m1 híradójában, senki nem hiszi el.

Kakukkfű tea: nátha, téli betegségek megelőzésére használjuk, illetve kialakult köhögés esetén, ilyenkor kiegészítve lándzsás útifűvel.
Cikkek a hatásáról: gyorgytea.hu/cikkek-es-videok/gyogyteak-gyerekeknek
www.vital.hu/themes/alter/bio5.htm
http://www.vital.hu/themes/alter/bio5.htm

Propoliszos méz: immunerősítő, maga a propolisz rengeteg módon felhasználható, nagyon kicsi gyerekeknek viszont nem adnék. Aki rákeres a neten, rengeteg információt olvashat róla.

Orrmosás, orrszívás: és ha már beütött a nátha, ez a két “csodaszer” nélkülözhetetlen. Írtam már korábban róla, hogyan ismerkedtünk meg mindkét eszköz jótékony hatásával és milyen drasztikus módon fékezik meg a nátha szövődményeinek kialakulását. Most nem megyek bele tehát ismét a részletekbe, lányaim már elég nagyok, így az orrszívó porszívó már nem aktuális – habár a téma lelkes úttörője, egy gyermekkórház neves fül-orr-gégésze ha jól emlékszem a gyerekek 10 éves koráig alkalmazná -, de az orrmosás előtt továbbra is leborulok. :-) Az elmúlt hónapok eseményei miatt elmaradt több minden, többek között immunerősítésre, szemtornára is kevesebb idő jutott, így most náthásak vagyunk. Naponta mosom Hanga orrát és minden alkalommal lenyűgöz hatékonysága…a részletekbe nem mennék bele, de mindent kipucol. :-) Továbbra is imádom, minden szülőnek ajánlom!

Infralámpa: régebben még alapból javasolták a gyerekorvosok nátha esetén, ma már nem hallom olyan gyakran, szintén nagyon fontos eszköz. Hasznosabb volna a napi háromszor öt perc lámpázás köhögős náthásoknál, mint a Spiropent és társai…

Ha a fent felsoroltakat a szülő alkalmazza gyermeke egészsége érdekében a következő hónapokban, ritkábban fogja látogatni a gyermekrendelők környékét. Természetesen létezik még ezerféle természetes praktika, mi ezeket használjuk és nekünk beváltak. Célom, hogy mélyebben is beleássam magam a témába és többek között elsajátítsam az összes hazánkban megtalálható gyógynövény hatását, felhasználási módját, de most első a költözés, aztán jöhet a tanulás. :-)

Anya nem érted?

Nem tudom másnál hogy működik, de nálunk a gyerekek írják be az üzenőbe a szülőknek szánt üzenetet (gondolom diktálják a tanárok a szöveget, ők pedig lekörmölik): “Holnap Állatkertbe megyünk, ételt kell hozni egész napra…kedden szülői értekezlet….egy csomag szalvétát be kell hozni…stb.  Nyitom az üzenőt, legfrissebb írás: FB.
Kérdezem értetlenül Csengét: “Hát ez meg mi?”
“Jaj anya, nem érted, hát Facebook!” Olvasd el, mert sok fontos dolgot írt oda Erika néni és régen nézted meg!”
Bocsi, ez tényleg nem jutott eszembe… :-)

Az elmúlt három hónap

Régi álmunk egy kertes ház, már lányaink születése előtt erre vágytunk. Anyagi lehetőségeink azonban nem tették lehetővé a váltást Budapest vonzáskörzetében, így nyolc évvel ezelőtt egy frissen készült lakópark két szobás lakásába költöztünk kettő darab két hónapos csecsemővel.
Egy ideig nem volt gond a méretekkel, de az idő múlásával, Hanga születésével, majd az iskolakezdéssel, három íróasztal megjelenésével a helyzet tarthatatlanná vált. Három éve minden tavasszal ránk tör a költözhetnék és meghirdetjük a lakást…aztán ősszel leállunk vele. Jelenleg már akkora a zsúfoltság, hogy egy szárító kihelyezése a lakás területén jelentős életteret von el a családtól. A létező összes szabad helyet kihasználtuk, beépítettük, kész bútorraktár mindkét szoba.
Idén májusban is feltettem a lakást a netre…és láss csodát, a harmadik érdeklődő ajánlatot tett…majd augusztusban adás-vételi szerződést kötöttünk. Ami ezután következett és tart a mai napig, arra nehéz szavakat találni. Fogalmazzunk úgy: tömény stresszel telt az elmúlt három hónap. Nem akarok belemenni a részletekbe, mert azzal oldalakat írnék tele és a sokezer jogszabályi részlet, a hivatalok elképesztő fafejűsége és kockasága, a hitelintézetek előírásai senkit sem érdekelnek, csak annak fontos, aki épp benne van.
Utólag láttuk csak át, mennyire előnytelen számunkra a szerződés a benne szereplő egyetlenegy határidővel (120 nap, vevő részéről Fundamenta előírása), de a vevőnk képtelen volt megérteni aggodalmunkat. Ennek aztán meg is lett a következménye: az egyetlen ház, mely árában, méretében, minőségében megfelelt volna, el is kelt, mire konkrét lépéseket tudtunk volna tenni.
Elkeserítő a helyzet, mikor az ember már minden ingatlant végiglátogatott a környéken, kívülről ismeri az ingatlanos oldalak kínálatát – itt már voltam, ez borzalmas, ez vizesedik, ezt a falig vissza kell bontani, erre még a szakember szerint 5-10 milliót rá kell költeni, ez nagyon messze van a sulitól – és egyikbe sem költözne szívesen három kisgyerekkel, de a vevő már sürget, hogy költözni akar a lakásunkba.
Aztán kiderült, hogy a Magyar Államkincstár – szocpol áthelyezés miatt – nem fogadja el a szerződést, mert ötvenhatféle előírásuk, megkötésük közül egy határidőből kicsúsztunk. Fel kell bontani a szerződést, újra kell kötni. Az ezt követő két hetet nem kívánom senkinek: ott lebegett a fejünk felett a foglaló kétszeresének visszafizetési lehetősége, aminek követelésére a vevőnknek joga lett volna.  Azaz a lakást nem adjuk el és ezen felül mi fizetünk a vevőnek másfél millió forintot. Felemésztett minket az idegeskedés. A két órán át tartó szerződéskötés minden perce magában rejtette ennek lehetőségét, az utolsó pillanatig nem volt biztos, hogy belemegy-e a változtatásba.
A szerződés újra megköttetett, de az Államkincstár újabb, eddig ismeretlen követelésekkel állt elő. Több hetes harc után  végül kiderült, olyan 8 évvel ezelőtti papírokat követel tőlünk, amit akkor még nem is kellett megkötni, a jogszabályváltozás csak 2008 után lépett életbe…nem részletezem tovább, akit érdekel, hogyan is működnek az állami hivatalok, olvasson el egy Kafka regényt és utána nagyjából át tudja érezni azt, amit átéltünk.
Ügyvédünk szerint az eset egyáltalán nem egyedi, több ügyfele volt, aki majdnem elvérzett a szocpol áthelyezése közben. Ráadásul a törvény nem veszi figyelembe a válságot: ha valaki vidéken szeretne ingatlant venni, nem teheti meg, mert drágábban kell vásárolnia, mint ahogy jelenlegi ingatlanát megvette. Ez a gazdasági válság, a lakások zuhanó ára miatt sokszor még akár ugyanabban a kerületben, városban sem kivitelezhető. És a legszebb: vásárolj drágábban, de hitelt nem vehetsz fel hozzá. Elvileg megteheted, de mikor  a valóságban benne vagy a folyamatban és egy kocka hivatalnokkal ülsz szemben, aki nem magyaráz, nem beszél emberi nyelven és minősíthetetlen stílusban kommunikál az ügyfelekkel, akkor szembesülsz a következő leküzdhetetlennek tűnő akadállyal: a MÁK megköveteli, hogy ő legyen a legutolsó a fizetési sorban. Csak az a gond, hogy a bank is pont ehhez ragaszkodik. Ők pedig egymással nem beszélnek. Ügyvédünk legutóbbi ügyfele hasonló szituációban végül nem bírta tovább és ismerőstől kért kölcsön, mert kivitelezhetetlen volt az Államkincstár és a bank együttes megoldása. Egyszerűen életszerűtlen több pontján a törvény és az ember hiába néz, kérdez utána, ezek a “finomságok” kizárólag éles helyzetben kerülnek elő és emberfeletti küzdelemnek tűnik a megoldása.
Közben persze lányaink is lereagálták a bennünk felgyülemlő stresszt, minden nap ment a sírás, “nem akarok innen elköltözni, szeretem a lakást, szeretem a tavat, szeretem a ligetet”. Korábban ők is szenvedtek a szűk tértől, de most hirtelen csak a szépet és a jó látták. Ide születtek, ez az otthonuk, teljesen érthető, ráadásul nem látták, hová mennénk. Mi sem, és ez aggasztó volt.
És aztán rátaláltunk: mikor először abban a házban jártam és álltam a nappaliban, éreztem, hogy ez lesz az, ez lesz az otthonunk. Tegnapelőtt aláírtuk az adás-vételi szerződést, lányok is megnézték, nagyon tetszett nekik, sok szoba, nagy tér, udvar. Imádják, hogy három wc van benne, fel is osztották: ez apá, ez anyáé, ez a miénk. :-)
Nem mondom azt, hogy a folyamat végén vagyunk, rengeteg még a bizonytalansági tényező, leginkább most az Államkincstár és a vevőnk fundamentás hitele és az ehhez kapcsolódó “még bármit kitalálhatnak” érzése aggaszt, hiszen idáig is tapasztalhattunk, ebben nagyon jók. De legalább végre látjuk, hogy hová költözünk…azt még nem hogy mikor, több tényezőtől függ és mindegyik kapcsolatban áll mindegyikkel, mint egy láncolat. Konkrétan összeszámolva négy háztartástól, családtól és a hivataloktól függ a következő pár hét, hónap. Fogalmam sincs, hol ér minket a karácsony, mindenestre a lakás becsomagolását megkezdtem…aztán majd meglátjuk.

Hanga, a büszke iskolás

A szeptember elseje előtti vasárnapon, Hanga névnapján felmentünk piknikezni, kirándulni a Normafához  – szerintem gimis koromban voltam itt utoljára, lányaim pedig még soha. Mindent összevetve nagyon élveztek, így legközelebb, ha jó idő lesz hétvégén, újra nekivágunk a budai hegyeknek.

 

Majd következett az a bizonyos “egész éjjel és nappal szakadós” szeptember elseje…meg vagyok róla győződve, hogy az aznapi időjárás az emberek elsejével szemben érzett utálatának  konkrét fizikai megnyilvánulása volt. :-)

Hanga az első hét minden napján az “imádok iskolába járni!” örömkiáltással érkezett haza. A szeptember elseje előtti estén így hajtotta álomra  a fejét : “anya, holnap reggel úgy kelts, hogy jó reggelt, iskolás!” Végtelenül büszke, hogy ő is a nővérei nyomdokaiba léphetett és már nem “kis pisis” óvodás, hanem komoly iskolás lány.

Az első hét benti eseményeiről nem tudok sokat, annyit megosztott velem, hogy játszanak, színeznek, kimennek az udvarra futkározni, ahol találkozik testvéreivel, illetve a csütörtöki napon már büszkén újságolta, hogy megtanulták az “a” betűt, valamint annak összeolvasását “ma”, “sza” és “ra” szótagok formájában. Jövő héten szülői értekezlet, majd ott kiderülnek a további részletek.

Hanga egész héten azt tudakolta, mikor megyünk már végre metróval valahová, hogy ő is felmutathassa a bérletét az ellenőröknek…egyszóval nagyon büszke magára. :-)